Keep on Tzirming

Come As You Are

A játék...
Na ez nem lesz egyszerű...

Ha hivatalosak akarunk lenni, storybased minimalista action platformer thriller. De ez fáj. Amikor így gondolok arra ami a fejemben évek alatt össze állt, konkrét fizikai fájdalmat érzek.

Szüleim ismernek, tudják, hogy mindig jár valami máson is a fejem, mint a munkám, dolgaim, ahogy ők fogalmaznak, "a feladatod". 2016 mostoha év volt számomra. Nagyon sok szemszögből le kellett rombolnom hosszú évek falait, hogy újra alkossak mindent, de sok mindent létrehoztam, amit hosszú ideje tologattam kénytelen-kelletlen.

Ez a játék is ilyen, és most itt az ideje, hogy ki adjam magamból, mint egy bezoárt, amit túl rég óta szorongat a gyomrom, úgyhogy most össze írom amit tudok, és szépen heti frissítésekben közlöm ide is, aki akar követhet, segíthet, szívesen veszem.

Unreal Engine-t fogunk használni, mellé modellezéshez Maya Student verziót, illetve minden mást, amit út közben találunk, de hát erről úgyis mindig fogok írni. Technológiai alapról írni nehéz úgy, hogy messze nem az a szük keresztmetszetünk.

Jelenleg a szűk keresztmetszet a story és az azt körül vevő layerek összessége. Ennyi ideje tanulok game designt, és most itt az ideje ezt fel használni. Ennyi idő alatt természetesen sok részem be találta furakodni magát ebbe a történetbe, így biztosan sokat fogok ok-okozati összefüggésekről mesélni. De előbb a munka, utána a szórakozás.

Beszerzendők:

Egy összefirkálható "Az ember tragédiája", Örkény Egypercesek, ezen művek audio-könyvei egyaránt, inspirációnak megfelelnek. Zenei célra megfelelően ikonikus vagy különleges, netán témába vagó műveket keresni, public domain és azon túl is. Ezekből jó eséllyel Spotify playlist lesz egyenlőre, hogy BMV-n is tudjak vele haladni (busz-metró-villamos). Szükség van a storyboard kialakítására és a karakterdesign alapjainak megalkotására. Animációk felvázolására, és a "global feel" kialakítására. A mechanikai terveket ki kell alakítani papíron, majd ide is fel vezetni, főként a mozgás és a harcrendszer köré rendezve. DE tisztázzuk azért, itt a játék története a fő vonal, nem a mechanika, a harc, ilyesmi. Meg kell írni a szövegkönyvet is, de itt egyből többnyelvűségre lesz szükség, jegyzetelve a kulturális referenciákat.

 

Hát, ez jó mulatság, férfimunka lesz.

Címkék: game start

Gimme Shelter

Akkor kezdjük is a tükörrel

Célok:
Intelligens rendszer tervezése a frissen felújítás alatt álló lakáshoz, ami képes információs központként funkcionálni, hangérzékeny (szigorúan angol nyelven, nincs egy életem az egészre), válaszra képes, illetve a külső perifériákat képes kezelni.

Technológia:
Analóg dolgokon túl (faművesség, csiszolás, üvegvágás), szükség lesz kintről befelé haladva egy kis Raspberry Pi buherálásra(shell), string manipulálásra (python) a hangvezerléshez (google API). A kijelzőt mindenképpen meg éri valamilyen JSON alapon megoldani, így előre láthatóan javascript-re teszem le a voksomat (talán Node). A többi beépülő API még kérdéses, de szeretném később Spotify és egyéb alkalmazásokkal megtoldani.

Fizikális eszközök:
Van egy leszuperált, kicsit megtört monitorom ami pont meg felel arra, hogy a gyermekbetegségeket ki teszteljem rajta anélkül, hogy túl óvatos lennék. Raspi 2, amiből van itthon, de ha később wifire cserélném az ethernet kapcsolatot, akkor 3-ra váltok mindenképpen. Lesz még szükség fa lecekre a keretnek, megfelelő teret hagyva a képernyő mögött a tápnak és a többi eszköznek. A mikrofont egyenlőre USB-n fogom csatolni, de mivel hétköznaponta is szükségem lesz rá, egy hosszabbítóval ki vezetem. Szükség lesz még egy méretre vágott detektívüvegre, lehetőleg akrillból hogy itthon is tudjam vágni, ez a január problémája, mert Pesten nem találtam megfelelő üzletet.

A két ünnep közének gondja az API-k beállítása, a fizikális részével addig úgysem tudok mit kezdeni, amíg az OBI-ba el nem jutok faanyagért.

Nos, kezdjünk is neki!

Címkék: start mirror

Something from Nothing

 

2016 vége.
Végre kéne csinálni valami pozitív dolgot is, amit át lehet vinni a következő évre, és ha már úgyis két projekt fut párhuzamosan, gondoltam lássunk neki a dokumentációnak is.

Illetve ha már így alakult, a törekvéseimmel örülnék, ha kicsit több embert magammal tudnék rántani abba a mélységbe, amiből a kreatív dolgok ki jönnek.

Az első projekt egy "intelligens tükör" létrehozása lenne, bővebben majd ott.

A második egy régóta tervezett játék ismerősökkel történő előrerugdosása, hogy lássunk is végre belőle valamit.

Mindez persze a minden napot apró bajai és gondjai mellett, így lehet kissé rendszertelen lesz. Később szívesen fűzök be videókat, streameket, ha olyan témához vagy részhez érnénk, ami többeket érdekel, de egyenlőre (január 1) ragadjunk meg az írásos, csendes szinten.

Címkék: start
süti beállítások módosítása